Where is my real love?

Kim Kibum boldog volt. Annyira boldognak érezte magát, mint talán eddig sohasem. Ki gondolta volna, hogy az Infinite főénekese mellett találja meg a helyét? És lám, mégis ez lett belőle, mintha csak azt sugallná az egész helyzet, hogy az élet tud ám meglepetéseket okozni és fordulatokat tartogatni. Key ha akarta, se tudta volna letagadni, mennyire imádja Woohyunt, és egy interjúban ezt nyilatkozta:
-Woohyunnal másképp érzem magam. Mintha önmagam lennék mellette.- és ezt nem bizonyítják jobban az Instagramra felpakolt sok-sok közös képük és videójuk.
Nagy szerencséjére bodogságában és rózsaszín vattacukorfelhőcskéiben a SHINee família is osztozott, mindenki gratulált nekik, ám magát a bejelentést ők is enyhe sokkal fogadták. Mármint nem magát a tényt, hogy Keynek barátja lett, hanem a személyen lepődtek meg. Miután Taemin elvonszolta Kibumot, hogy megejthessék a szokásos anya-lánya beszélgetést, ahol a maknae igyekezett a legapróbb részletet is kihúzni ommájából, a maradék három fiú a nappaliban maradt.
-Onew hyung, mi a baj?- vizslatta a vezetőt Minho kérdőn- nyugi, Key ugyanúgy fog dolgozni, mint eddig- igyekezett a tudtára adni.
-Nem, azzal nincs gond- ráncolta a homlokát Jinki, majd Jonghyun felé fordult- csak..én teljesen abban a hitben voltam, hogy te együtt vagy Keyjel- mondta végre ki, ami a szívét nyomta.
-Tessék?- kerekedtek ki a főénekes kiskutyaszemei, miközben halvány pír úszott arcára. -Miből gondoltad?
-Nem szabadna pletykálkodnom, de elmesélem- Onewból ekkor kitört, amit hónapokon keresztül el kellett hallgatnia. -Egyik este Taemin elmondta nekem..hogy Kibum beléd szerelmes. Azaz csak volt ezekszerint. Hogy amiket fanserviceból csinált veled, végig komolyan gondolta. Azért esett át egy depressziós korszakán, mikor Sekyunggal voltál együtt. -sokkolta Jonghyunt és a továbbra is a szobában tartózkodó Minhot. -De..ha együtt van Woohyunnal, az csak jó- állt fel végül, kinyújtózva- legalább nem szenved többet.
-Jinki- szólalt meg kissé rekedt hangon Jonghyun- Key-ssi..tényleg szeretett?- muszáj volt visszakérdeznie, egyszerűen nem bírva felfogni.
-Igen- biccentett a leader.
-És én voltam az egyetlen, aki nem tudott erről?- vált kissé idegessé, Minhora emelve vádló tekintetét.
-Hé, én se tudtam- emelte fel védekezően maga elé kezeit a fiatalabb- de azért lehetett sejteni..
-Akkor én egy baromi nagy marha vagyok- túrt hajába a dino kínosan felröhögve saját magán.
-Miért, hyung?
-Mert én is szeretem őt..

SBS Inkigayo, este nyolc óra. Fellépők: MyName, SHINee, 2NE1, MBLAQ, Infinite. Key rettentően izgatott volt. A tudat, hogy egy műsorban lesznek párjával, egy színpadon, együtt lehetnek a backstage-ben, teljesen feldobta és jókedve átragadt a többiekre. Még Jonghyunra is, akinek elég volt Kibum nevető arcát látnia és máris felmelegedett a szíve. Pech, hogy a jókedv nem miatta járja át Keyt..
A fellépésen sikerült száz százalékosan teljesíteniük, minden rajongó velük együtt énekelte a Why So Serioust, tombolva rá. Mikor fáradtan, de felpörögve lefutottak a színpadról, hogy az Infinite válthassa őket, Key elkapta két mondat erejéig Woohyunt.
-Csak ügyesen- mosolygott, majd a tudatában annak, hogy több kamera is veszi őket, csak egy gyors ölelést adott szerelmének.
-Köszi. Ügyesek voltatok- vigyorgott Woohyunt- Csodás voltál- dobott egy utolsó puszit Kibum felé, mikor Dongwoo megragadta a karját azzal a lehetetlen szándékkal, hogy felhúzza a színpadra. Key behúzott nyakkal vigyorogva lépett csapattársai mellé, hogy a kistévén keresztül nézzék, ahogy az Infinite előadja a Destinyt.
-You're my destiny..- dúdolta Key természetesen kívülről fújva a számot, szerelmesen nézve Woohyunra, bár ez esetben a képernyőre, de azon ott volt az énekes feje és ez a lényeg.
Mikor az összes banda elénekelte a saját dalát, az MC-k mindenkit felhívtak a színpadra, hogy bejelentsék, a SHINee vagy az Infinite nyerte az internetes szavazást, ami által elvihetik a díjat. Key szorosan Woohyun mellett állt, miközben mindenki csendben figyelte a kijelzőt, ami mutatta az eredményt. Mikor az MC beleharsogta a mikrofonba, hogy a Why So Serioussel a SHINee nyert, Kibum felsikoltott örömében.
-Úristeeeen- ugrott Jonghyun nyakába, amit a dino meglepve fogadott, azonban reflexből viszonozta az ölelést lehunyt szemekkel. Mikor realizálta a helyzetet, finoman eltolta magától a szőkeséget, félve kereste Woohyunt a tekintetével, aki csak vigyorogva nézte őket, egy csepp rosszallás nem volt a tekintetében.
-Megérdemeltétek a díjat- olvasta le a szájáról Jonghyun, mivel a nagy hangzavarban semmit nem lehetett hallani hála a visítozó rajongóknak és Taeminnek, aki Minho hátán kapaszkodva hadonászott a díjjal a kezében.
-Köszönjük- viszonozta a mosolyt Jonghyun, ami azonnal az arcára fagyott, amint Key átölelte Woohyunt, valamit suttogva a fülébe. "Hát persze"- gondolta a dino keserűen- "Hiszen csak azért jött hozzám, mert csapattársak vagyunk. Alap, hogy velük örül először az ember"- integetett a fanoknak művigyorral az arcán. "Ezt jól elcsesztem."

Ez a mondat később még rengetegszer visszhangzott Jonghyun fejében, mintha valaki folyamatos lejátszásra állította volna. Akárhányszor Key a füléhez emelte a telefont, akárhányszor jött hozzájuk Woohyun vagy akárhányszor látogatta az Infinite-lakást Kibum. De be kellett látnia, hogy szerelmének Namu mellett van a helye, hiszen már őt szereti. Ha nem lett volna annyira vaksi vagy gyáva, most ö csókolhatná Key ajkait..De az volt. És már nem tud visszacsinálni semmit, az időt nem tudja visszapörgetni, és önző sem akart lenni. Hiszen két ember boldog volt együtt, és rajta kívül mindenki örült nekik, plusz Kibum egyben legjobb barátja is volt és alapjánan véve Woohyunt is bírta. Nem tehette tönkre a párt a fancsali ábrázatával. Azonban egyik este kihallgatott egy olyan beszélgetést, ami talán mindent megváltoztat..
Jonghyun a nappaliban ülve olvasta a képregényét, míg Kibum a szobájában telefonozott. Aznapra Onewnak fotózása volt, Minho és Taemin leléptek valahova, Jonghyunnak meg elmaradt az interjúja úgyhogy kettesben maradtak. Azaz nemsokára hármasban: mivel Key azt hitte, hogy aznap üres lesz a lakás, ezért áthívta Woohyunt, mikor azonban megtudta, hogy Jjong itthon marad, le akarta mondani a találkát, de a dino biztosította arról, hogy nem fog zavarni, így Key engedett neki.
Hirtelen kopogtak az ajtón, mire Jonghyun automatikusan felállt, hogy ajtót nyisson.
-Á, Woohyun, kerülj beljebb- mosolygott a főénekesre, aki azonban gondterhelten nézett rá, amitől Jjong kérdőn felhúzta szemöldökét. Nem sokszor látta ilyen komornak az alapjáraton vidám fiút. -Key a szobájában van.
-Köszi- biccentett Namu, majd már rutinosan sietett az említett helyiségbe. Jonghyun pár pillanatig utánabámult, majd végül vállvonogatva ült vissza a kanapéra, kezébe véve az újságját. Azonban mikor beszédfoszlányok ütötték meg a fülét, belébújt a kisördög. Sejtette, hogy valami gondról fognak beszélgetni, úgyhogy a csukott ajtó mellé settenkedett, és hátát a falnak vetve hallgatózott.
-....és amikor utánamentem, csak azt láttam, hogy az ágyán fekve zokog- hallotta Woohyun hangját, aki ezekszerint a mesélés közepén járt- megkérdeztem, hogy mi baja- a fiú hangja mintha egy pillanatra elcsuklott volna- erre rámordított, hogy mekkora egy bunkó vagyok, és azt..hogy szeret- Jonghyun szemei kikerekedtek. Mi ez az egész? Ki szerelmes Woohyunba?- Sajnálom Kibum-ah. De..én ezt így nem tudom folytatni- hallatszott, hogy a fiú sírni kezd- nem tudok veled lenni azzal a tudattal, hogy Sunggyu szeret. Nem bírnám...Sajnálom- hüppögte, majd egy orbitális trombitálásszerű orrfújást produkált. Jonghyunt nem bírták tovább tartani remegő térdei, kénytelen volt lecsúszni a fal mellett a földre, hogy aztán lehunyt szemmel hagyja, hogy gondolatok és érzések ezrei törjenek rá.
-Rendben Woohyun.- szólalt meg hosszú hallgatás után Key semleges hangon- megértem és sajnálom nagyon én is. De..kérlek most menj el.
-Key..
-Kérlek- hallatszott a határozott Kibum hang, de Jonghyunt ez nem csapta be. Tudta, hogy pillanatok kérdése és kitör. És valóban. Amint Woohyun forma1-es pilótákat megszégyenítő sebességgel kiviharzott az ajtón, ki a lakásból könnyeit törölgetve, Key nem bírta tovább. Először csak egy könnycsepp gördült le az arcán, de ezt követte még jópár. Mikor Jonghyun, összeszedve minden erejét, bement hozzá, pontosan az a kép fogadta, mint amit Woohyun is mesélt. A dino ugyanúgy képzelte el az ágyán zokogó Sunggyut, mint ahogy most Keyt látta, és ettől a látványtól neki is könnybe lábadt a szeme.
-Key-ssi- ült le óvatosan az ágy szélére, kezét a másik rázkódó vállára téve- minden rendben lesz- suttogta, cirógatva a hátát.
-Nem Jonghyun, nem lesz- ült fel hirtelen Kibum, és a főénekes így láthatta a vörösre sírt szemeit. -Én..szerettem Woohyunt. Nagyon. Mindig rossz emberekbe sikerül szeretnem- szipogott egyet gúnyosan.
-Nem, ez nem igaz- rázta meg a fejét hevesen Jonghyun, nagy szemeket meresztve a másikra.
-Ó,igen? És azt te honnan tudod?
-Onnan, hogy az egyik ilyen 'rossz ember' szeret téged- nézett mélyen a másik szemébe Jjong, mire Key sírástól puffadt arcára kiült az őszinte döbbenet.
-Mire célzol?- hebegte.
-Arra, hogy van egy vaksi, barom dínó, aki őrülten szeret- csókolt Jonghyun a másik ajkaira óvatosan, mire Kibum szemei hatalmasra kerekedtek, és a száját is nyitva felejtette, aminek hála Jjong könnyűszerrel találhatta meg a másik nyelvét, játszani kezdve vele. Mikor Key felfogta a helyzetet, érezve, hogy egy kellemes, bizsergető, régen elfeledtnek hitt érzés járja át, lehunyva pilláit csókolt vissza Jonghyunnak, nyaka köré fonva karjait. A dínó keze ennek hatására felfedezőútra indult, és Key combját kezdte simogatni, egyre jobban ráhajolva a másikra.
-Várj Jjongie, egy pillanatra- toltal el magától Key.
-Mi az?- kérdezte a másik, csillogó, pajkos tekintettel.
-Én is szeretlek- vallotta be lesütött szemekkel..

Amikor egy héttel később a JongKey páros shoppingolni ment Key nyaggatására, az egyik üzletben két ismerőssel futottak össze. Jonghyun, aki nem tudott a dologról, értetlenül figyelte Sunggyu és Woohyun összekulcsolt ujjait, Key azonban csak mindenttudóan mosolygott.
-Sziasztok-köszönt rájuk.
-Halii- intettek vissza vigyorogva, majd leálltak hozzájuk beszélgetni. Kibum és Woohyun között minden tisztázódott, szent a béke közöttük, és ismét nagyon jó barátok lettek. Namu is meglelte a boldogságot Sunggyu oldalán, bár elmondása szerint még kicsit szoknia kell, hogy alul van, de hogy Sunggyuval így is isteni.. Ez volt az a pont, amikor még Keynek is túl intim témának tűnt már az egész, úgyhogy elterelte a beszélgetést egy kicsit más irányba, de később csak jól szórakoztak ezen. Mikor a WooGyu páros elköszönt tőlük, és hazaindultak ebédet főzni farkaséhes családjuknak, Key egy darabig ábrándos mosollyal nézett utánuk.
-Örülök neki, hogy egymásra találtak- fordult végül szerelméhez, aki karját közben a derekára fonta.
-Én is, de annak mégjobban, hogy te pedig hozzám- puszilt Jonghyun Kibum nyakába..

Take Me Away /Luhan x Kai/ (fordítás)

Fáradtság.
Ez volt az, amit Luhan érzett. Még mindig csütörtök volt és már mindenki azt akarta, hogy holnap legyen és vége legyen a sulinak.Nincs már szükség a házi feladatokra, csak azt akarta, hogy most két napig későn kelhessen fel és ne kelljen hallgatnia az órákon a tanárok megrázóan unalmas beszédét. Az mondjuk igaz, hogyha az egyetemnek vége, akkor valamit kezdenie kell magával, de egyenlőre az érdeklődési köre kimerül a fociban. Ő volt az egyetemi focicsapat kapitánya, ami nagyon népszerűvé tette a lányok körében. Sokan hívták már randira, de ő az ilyen ajánlatokat mindig elutasította. Valahogy nem érzett vonzódást egyik lány iránt sem, pedig már volt barátnője, igaz, az nem volt egy komoly kapcsolat.

Luhan épp a suliboxánál állt és azon filózott, hogy ezen a délutánon esedékes egy hosszú és fárasztó edzés. Mindig is szerette, ha úgymond képzik, az edzés mindig is kitisztította az elméjét, de most az egyetlen, amit szeretett volna, az az volt, hogy hazamenjen és lefeküdjön aludni. Már indulásra készen állt, amikor nehéz léptek hangja ütötte meg a fülét, és valaki igen magas frekvencián ismételgette a nevét.
-Luhan, Luhan, Luhan, LUHAN!
-Bakker Chanyeol, nem kell ordítani! Nem vagyok süket, hallottam elsőre is.
-Oké, de akkor neked sem kéne kiabálni velem..
-Channie, le kéne szoknod erről a kiabálósdiról, elég zavaró- lépett a fiú mellé Baekhyun, majd sorban mögötte megjelent Kris, Suho, Xiumin és Kai is.
-Rendben van, bocsánat Luhan- hajolt meg egy picit Chanyeol.
-Semmi gond- mosolyodott el az említett.
-Na, szuper kapitányom- kiáltott fel hirtelen Xiumin felpörögve- ugye a mai edzésen győzelemre vezetsz minket?
-Ma nem biztos..Nem szeretnék ma annyira focizni.
-Hogyhogy?- kérdezte meglepve Suho. Ilyenre még nem volt példa.
-Nem tudom- rázta meg a fejét- Csak nem akarom most.
-Nézd már, Lulu unatkozik!- sikoltott fel Chanyeol.
-Megmondtam már, hogy ne hívj így!
-Srácok, hagyjátok már..- szólt közbe Kris
-De Kris..
-Elég, Chanyeol.
-Oké, értettem, leálltam- Channie közelebb lépett Krishez, miközben a vállára hajtotta a fejét, és bevetette ellenállhatatlan aegyoját.
-Valaki adja nekem a labdát, fejberúgom- sziszegte Baekhyun.
-Baekie nem kell féltékenykedni, téged is szeretlek- viccelődött Chanyeol, miközben nyelvet nyújtott a másikra, aminek hatására Baekhyunnak kedve támadt megszívni azt..
-Na én megyek- szólalt meg hirtelen Luhan- nem akarom hallani ezeket a buzis hülyeségeket.
-Elkísérjelek Luhan?- ajánlotta fel Kai.
-Nem kell, köszönöm. Ma egyedül szeretnék menni. És neked nem kéne lógni edzésről.
-Rendben van- bólintott Kai, bár a szíve mélyén remélte, hogy a másik igent mond neki. Majd máskor..
-Szasztok srácok, holnap találkozunk!
-Holnap találkozunk Lulu!- viszonozta a köszönést a kórus. Mindenki röhögni kezdett, kivéve Luhant, aki elég agresszíven nézett vissza Chanyeolra. Hát, ha a pillantással ölni lehetne, Chanyeol helyében én már egy másik bolygón lennék.

                                                                              

                                                                             ~

Luhan épp hazafelé tartott, magában átkozva Chanyeol mindenét. A göndör haját, az ostoba, mégis édes mosolyát..Nem tudta elviselni, hogyha Lulunak hívták és ezt a fiú is tudta. Dehát Luhan kénytelen volt ezt elviselni.Ez alkalommal a hosszabb utat választotta a házukig, hogy közben legyen ideje gondolkozni a saját ügyes-bajos dolgain. Szerencsére hozott fejhallgatót is magával. A "What is love" című balladát hallgatta egy olyan előadótól, aminek még a nevét se tudta. Csak azt tudta, hogy két gyönyörű magas hang énekli olyan szépen, hogy borsózik tőle a háta. 

"I lost my mind, dang ni zou jin wo shixian Jiu zai ni zhouwei zhengge shijie get slow motion Qing ni gaosu wo ruguio zheyang jiushi ai Ai wusuobuzai hui rang wo wangji shanghai fendan bei´ai Xuéxi guanhuai Chaoguo kuguo hái neng yongbao Qung ni gauso wo ruguo zheyang jiushi ai”

Szerette ezt a számot. A fejét kiürítette és csak halkan suttogta maga elé a szöveget amit természetesen fejből tudott. Anélkül, hogy észrevette volna, egy kis tisztásra ért, ami a város közelében terült el. Párszor látta már, amikor Xiuminnal vonatoztak erre, de most mintha más lett volna. Mintha megváltozott volna. Folydogált egy kristálytiszta vízű patak, amiben furcsa halak úszkáltak. A fű friss volt és kellemes, épp jó arra, hogy az ember elfeküdjön benne és csak nézze a felette elszálló felhőket. Luhan letelepedett itt,hagyta, hogy a szél belekapjon szőke hajtincseibe miközben lehunyta a szemét, élvezve, hogy egy megnyugtató érzés járja át. Ott és akkor nem aggódott semmiért és nem gondolt semmire.
Hirtelen zajt hallott, mire kipattantak a szemei. Fejét a bokrok felé fordította, ahol vélhetőn rejtőzött a hang forrása. Úgy tippelte, hogy egy állat, esetleg egy kóbor kutya, úgyhogy felállt, hogy megnézze. De nem talált semmit. "Milyen furcsa..azt hittem, hogy valaki volt ott" tűnődött Luhan.  Az órájára nézett, és látta, hogy már későre jár, úgyhogy felkapta a táskáját, de előbb még visszanézett a helyre, ahonnan a zaj jött. De semmi. "Furcsa, Pedig úgy éreztem, mintha valaki hívna be oda.." És így is volt. De Luhan nem tudhatta még akkor, hogy az a valaki Kai volt. És azt sem tudhatta, hogy legközelebb ide már nem egyedül fog visszatérni, hanem JongInnel. És persze azt sem sejthette, hogy mit fognak ők ketten ott csinálni..

One shot, one chance~

Vannak olyan ,percek, órák, napok az életben, amikor az embert Lucifer érzése hajtja. A bosszúvágy. És vannak pillanatok, amikor a bosszú végre beteljesülhet. Az, amit az ember akart, ami keringette benne a vért. A bosszú. De abban a pillanatban,ott és akkor dönteni kell. Biztos, hogy az a jó döntés, ha hajlunk a bosszú felé? Egyáltalán létezik ebben jó és rossz döntés?

És elérkezett a perc, amire Woohyun annyi ideje várt. Hónapok, évek teltek el azóta a nap óta, amikor Kim Kibum megölte a testvérét, Sunggyut. Woohyun nem tudott úgy élni, mint egy ember. Egy gyűlölet által hajtott mániákus géppé vált, aki előtt csak egy szó lebegett hatalmas, vérvörös betűkkel: bosszú. És most itt az idő, hogy ezt teljesítse. Kibum sarokba szorult. Hátát a nyirkos falnak vetette, szemeit egy pillanatra se vette le Woohyunról. Tudta, hogy most fog eldőlni az élete. Választhatott. Vagy az övéhez nyúl,előrántva pisztolyát, vagy feladja. És az egyenlő a halállal. Egyik kezét megmozdította, mire Woohyun felmorrant.
-Egy rossz mozdulat..és itt lőlek agyon- a nagy csendben ezeket a sziszegett szavakat is jól visszaverték az ódon falak. Kibum ismerte ezt a hangot, ó, hányszor beszélt már ő is így leendő áldozatához! Ez a gyilkos hangja volt. Aminek muszáj volt engedelmeskedni.
-Emeld csak fel a kezeidet, Kibum- Woohyun biztos akart lenni a dolgában. A fiú úgysem tud elmenekülni. Egy tölténye maradt a tárban, viszont ezt Kibumnak nem kell tudnia. Úgy nem félne. Mert Woohyun látta, hogy a másik fél. A szemei izzottak a dühtől, de a kezei remegtek. Valószínűleg még sosem került ilyen helyzetbe. Eddig játszi könnyedséggel intézte el ellenfeleit. De most nem fog megszökni. Mire a nap első sugarai bevilágítanak az ablakon, csak egy holttestet fognak találni. Kibum holttestét.
-Na, mire vársz?- szólalt meg hirtelen Kibum, kezeit tarkójára téve- ezt akartad, nem? Essünk már túl rajta- hangja könnyed volt, de egyben követelőző. Biztos volt már a halálban, és minél előbb akarta azt, mert ez a várakozás még egy gyilkos idegeit is felőröli.- Mit akarsz?- húzta gúnyos mosolyra ajkait- hogy könyörögjek? Esedezzek sírva az életemért a lábaid előtt, ahogy Sunggyu tette?- kacagott fel. Woohyun a nég hallatára összerándult. Az emlékek hirtelen öntötték el, de vissza kellett zökkennie a valóságba.
-Fogd be!- suttogta szinte könyörgően. De Kibum csak hergelni akarta. Tudta, hogy Woohyunnál nemsokára elszakad a cérna.
-Ha sírni akarsz látni, arra várnod kell. Nem vagyok olyan, mint egyesek- köpött egyet megvetően- na rajta. Vagy meggondoltad magad?- húzta fel egyik szemöldökét.
Woohyun tudta, hogy Kibum direkt sietteti, de amiket mondott a fiú, elködösítették az agyát. Felemelte a pisztolyt, egyesen Kibum mellkasára célozva. Ha eltalálja a szívét, az biztos halál. Ha a tüdejét, akkor Kibum szenved egy darabig, és utána hal meg.
Woohyun nyelt egy hatalmasat, kezei láthatóan remegtek. Az egy izzadságcsepp indult el a homlokáról, lefolyva az arcán. A falakról a víz cseppekben hullott a padlóra. Nemsokára Kibum vérével fog keveredni.. Két kézzel fogta a pisztolyt, ujját a ravaszra helyezte, majd lassan meghúzta. Egy kattanás. Kibum megdermedt, de tartotta Woohyunnal a szemkontaktust. A fiú feszülten koncentrált a lövésre. Eddig sohasem tartott ilyen fegyvert a kezében, pláne nem gondolt arra, hogy ölni is fog vele. És most mégis elérkezett a pillanat. Beharapta alsó ajkát, úgy akarta meghúzni a ravaszt. Ekkor minden elsötétült körülötte, és csak annyit érzett, hogy valami nekicsapódik, majd ő összeesik.
A háta mögül egy magas, barnahajú fiú lépett ki.
-Minho, a legjobbkor- biccentett Kibum, majd kezet fogott a másikkal.
-Jöttem, ahogy tudtam- szabadkozott Minho, majd mindketten szemügyrevették az ájult Woohyunt, akit a magasabb egy puskatussal való ütéssel terített le.- Mihez kezdjünk vele?
-Mehet a drága testvére után- irányította Kibum a pisztolyát a mozdulatlan testre..